#Orbán Viktor






Megérkeztek a kormányba a politikai kapitalisták és kiszolgálóik

Az új kormány összetételéből is látszik, hogy Orbán Viktor egyetlen hosszú távú víziója továbbra is a nemzeti burzsoázia feltőkésítése. Ehhez egy dolog most hiányzik, a jogállamisági vita miatt visszatartott uniós pénz – annak megszerzésében segíthet a kormányba visszahívott, Brüsszelben jól eligazodó korábbi EU-biztos, Navracsics Tibor.





(Ál)szent háború: Orbánnal indult el a populista influenszer-fesztivál

Amerika és Magyarország még mindig azt hiszi, hogy tart a populista hullám, amely egykor Donald Trumpot, Jair Bolsonarót és a Brexitet a nyakunkra hozta a 2010-es évek közepén. Az Alapjogokért Központ szervezésében pedig érkezik egy rendezvény, amely tovább erősíti a magát konzervatívnak és polgárinak valló radikális jobboldalt abban a hitében, hogy a világ célja a törékeny fehér férfiakat elpusztítása.

Nagy Iván László



Orbán Viktor 12 pontban foglalta össze a siker receptjét

Orbán Viktor a Bálnában tartott előadást csütörtökön, ebben azt mondta, hogy 2024 sorsdöntő év lesz, hiszen Amerikában elnökválasztás, az Európai Unióban EP-választások lesznek, a konzervatívoknak pedig mindkét nagyhatalom intézményrendszerére szüksége van a sikerhez.

hvg.hu

Washington Post: Florida figyeli az LMBT- jogok elleni magyarországi harcot

Megihlette a napfény államát a magyar kormány melegellenessé alakított pedofiltörvénye. Az ottani vonatkozó jogszabályhoz részben Magyarország szolgáltathatta a mintát: Floridában is ideológiai ellenőrzés alá helyezték az oktatást, és úgy állítják be, mintha a pedofilok lesben állnának, hogy lecsapjanak az iskolás gyerekekre.

hvg360